Kicsi Jack különös kalandjai a Stekkerek országában

Az alábbi szöveg fizikatanárok és mérnöki szemléletű olvasók lelki békéjének megzavarására alkalmas olvasmányélményt tartalmaz!  És itt, és most kérem a mérnök-tanárokat ne minősítsék az alábbiak terminológiai szakmaiságát, ez az írás nem része a nemzeti alaptantervnek...  Ez itt csak arról szól, hogy az is értse aki gyűlöli a fizikát, de kénytelen mikrofont dugni a kamerájába.

Faraday mester kalitkája, az elektromágneses viharkabát

A mikrofonban a levegő rezgése termel elektromos energiát.  Villamosmérnöki végzettség nélkül is el tudjuk képzelni, milyen elenyészően kicsi az a jel ami kijön a készülékből: 1 milivolt.   A másfél voltos ceruzaelem feszültségének az ezredrésze.  És mi ezt a jelet vezetjük hosszú métereken át az erősáramú vezetékek, háztartási gépek, mobiltelefonok, világítótestek elektromágneses viharában.  Fizikaórai tanulmányainkból emlékezünk valami olyasmire, ha ficereg az erőtér egy drót körül akkor az megficeregeti a dróton belül is az elektronokat.  Ez ellen úgy védekezünk, hogy becsomagoljuk azt a drótot amin a mikrofon lehelletnyi kis elektromos fuvallata áramlik.  Valami "elektromosviharkabátot" húzunk a drót köré, megóvandó a kicsi és nekünk oly fontos fuvallatot a zord külső szelektől.  A tapasztalat szerint az ilyen elektromágneses hullámokat mint ami a mobiltelefon, a fénycső-elektronika, a számítógép, a villanykapcsoló és hasonlók szórnak szét maguk körül, nos ezeket jól árnyékolja és ezt a szót jól jegyezzük meg, tehát árnyékolja azaz a terjedésének útjába áll a vékony fémlapból, (a vastag is jó természetesen, de minek a vastag, ha a vékony is elég), a fémből készült szitaszövetből, a lyukacsos fémlemezből készült zárt házikó. Lásd a mikrosütő előlapja, ott is benn a dobozban olyan elektromágneses vihar dúl ami képes másodpercek alatt tojást robbantani, miközben a fullgázzal hajtott mikrosütő elé tett tojással meg semmi ilyen nem történik.  Az a vékony lyukacsos fémlap amin kersztül bepillantunk a tűztér poklába, az képes megfogni és benntartani a kilowattokat a dobozkában.   Odabenn a vihar idekinn a csend a főzés közben, és fordítva: idekinn a vihar és belül a csend ha a mikrofon drótját vizsgáljuk.  Az ilyen viharálló, vagy viharkizáró fémdobozkát Faraday-kalitkának hívjuk. De ezt csak azért mondom, mert megérdemli az öreg delejvadász, hogy emlékezzen a nevére a hálás utókor.  

A fényképen egy megbontott AKG mikrofont mutatok, egy mozisnak már a név hallatán megdobban a szíve: Akusztikus és Kinotechnikai eszközök Gyára...  (kocafordításban osztrákból...)   Jól látszik a fémből készült drótháló, a Faraday-kupola amin tehát átmegy a fény és a hangrezgés, de áthatolhatatlan falként állja útját az elektromágneses sugarak jórészének.  A mikrofontest masszív zárt fém cső ami egyrészt kényelmes fogást ad a mikrofonnak, másrészt hátulról zárja a kalitkát. Ebből a mikrofonból a jobb láthatóság kedvéért kiszereltem, így itt most nem látszik a belső szélfogó szivacs, ami belülről tapad a drótháló-kupolára hogy a légáramlatoktól védje a membránt.

Legalább két drót kell

Az áramkör

Az elektromos dolgoknak általában két végük van, a halogénlámpának két tüskéje, a becsavarós lámpákban az izzónak meg a foglalatnak van a hegye meg az oldalsó menetes része vagy például az elemnek is két vége van: az egyiken bemegy a másikon meg kijön a fizika.  A legkézenfekvőbb példa csak most jut eszembe, a világítási konnektor-dugasz páros (a módszertanosok kedvéért: az erősáramú hálózati csatlakozó...), az olvasó- vagy állólámpa, mobiltöltő, miegymás dugóján is két tüske ágaskodik.  Akkor tud létrejönni az áramlás, ha az egyik dróton oda- akkor a másikon meg visszafelé jön az elektromos áramlat.  Mint a radiátornál: jön a forróvíz a kazánból átmegy a fűtőtesten, elvégzi a melót és egy másik csövön megy vissza fáradtvízként, langyosan a kazánba.

Az "egydrótacsőben" és a "kétdrótacsőben" módszer

Azt beláttuk, hogy a mikrofon kamera páros is olyan mint az elemlámpa: egy áramforrás és egy fogyasztó amit két drót köt össze áramkört alkotva.  Az áramforrás a mikrofon, a fogyasztó a kamera.  A zavarvédelem az ami bonyolítja a kétdrótos összeköttetés módszertanát.  Az egyszerűbb, olcsóbb, és ezért rövidebb távolságok áthidalásásra kitalált rendszer összedolgozza a Faraday kalitkás, viharkabátos zavarkizáró módszert a két dróton vezetett információ áramkörével.  Azt találták ki, hogy legyen az egyik drót egy Faraday-kalitka, legyen az egy hosszú cső és abban fusson az áramkör létrejöttéhez szükéges másik vezeték.  Ezt úgy készítik, hogy a belül futó vezetékszál vastag műanyag szigetelésére kívül vékony fém fonalakból harisnyát szőnek.  Így egy finom szövésű hajlékony, fémből készült, cső alakú fonat zárja körbe a belső részt, ez a fonat viselkedik Faraday kalitkaként. A belső védett térben, az „elektromos viharkabát ujjában” a szélcsendben futó dróton jön ki a jel a mikrofonból és a külső árnyékoláson megy vissza a mikrofonba.  Egy nagyon nem pontos állat-ipari hasonlattal: egy itatóvályúba sűllyesztett locsolótömlőn, a tömlőn át vezetjük az egyik végére a vizet és a tömlő körül a vályúban folyik vissza a víz a kúthoz.  Ha esik a savaseső, az a tömlőben odafelé áramló vizet nem szennyezi el.  (Béna hasonlat, de talán segít valamit érteni.)

Ez az egy drótos rendszer az esetek többségében kielégítő eredményt ad, de vannak korlátai.  A két legfontosabb korlát: a háztartásokban szokásos erőterek ellen véd hatásosan, és nem vezethető nagy távolságra így a jel.  A bródkaszter meg pont attól „professional”, hogy ahol ő dolgozik ott nagyok a távolságok.  A színpad benn van a ház közepén a közvetítőkocsi kinn az utcán százméterekre a mikrofonoktól.  A világosítók sem kispályáznak, tehát erőterek is vannak a kábelek körül gazdagon.  Kell tehát egy hatékonyabb szisztéma a mikrofonjel zavarvédett továbbításásra. 

Azt találták ki, hogy az áramkör mindkét drótját bedugják az árnyékoló csőbe és magában az árnyékolásban nem fut hasznos jel.  És ez itt minőségi változás, nem csak mennyiségi.  Az egész bazárt ami a hangozással foglalkozik így egy védőburokba zártan működtetjük, bezárjuk egy védett térbe mint a mikrohullámú sütő ajtaját.

Az elnevezésről: az egy drót a „forróvíznek” a „langyosvíz” meg az árnyékolás fonatában csorog, az az asszimetrikus jeltovábbítás, mert nem egyforma a két vezető szál amin fut a jel.  (az egyik a drót a másik egy csőfonat)  A két drót a jelnek oda-vissza és az árnyék csak magában áll módszer a szimmetrikus, mert itt egyforma az áramkört alkotó két drót a vezetékben.  (a két drót egy csőben)  Ezt a dolgot ne próbálja senki egydrótosnak meg kétdrótosnak nevezni utcán, emberek között, mert azt csak azok fogják érteni akik itt, ezeken az oldalakon tanulták a stúdiótechnikát.

A mikrofonház fantomja

A dinamikus vs kondenzátor fejezetben már esett szó arról, hogy a dinamikus mikrofon magától működik. Ha rezeg a membrán körül a levegő akkor jön ki jel a készülékből hasonlóan ahogy a bicikli-dinamóból is jön a delej ha forog a kerék. A kondenzátor nem ilyen eszköz: ugyan változik az alkatrész egy elektromos tulajdonsága a levegő rezgésének függvényében de ez kívülről nem látszik. Egy elektromos műszerrel kell figyelni, azaz folyamatosan mérni ezt a tulajdonságot és ez a „mérési eredmény” lesz a hasznos jel, maga az elektromos hangrezgés. Ezt a figyelő áramkört beépítik a mikrofontestbe a membrán mellé és ebből az következik, hogy ezeknek a mikrofonoknak valamilyen tápfeszültségre, működtető energiára van szükségük. Ezt két módon tudja biztosítani az egyszeri hangász: vagy betesz egy elemet a mikrofon nyelébe, vagy a drót másik végén lógó berendezésből a kamerából, a keverőből, vagy mp3 rögzítőből küldi az energiát, mert ott már amúgy is rendelkezésre áll valamennyi a dolgok működtetése okán. A kézenfekvő megoldás az lenne, ha kihúzunk egy plusz tápfeszültség szállító drótot az árnyékolás és a jelvezeték mellé. Egy mikrofon üzembe helyezéséhez így két csatlakozó, két kábel dugaszolása kell. Másik megoldás újabb érintkezők telepítése a csatlakozóban és így másfajta kábel jár a dinamikus és más a kondenzátor mikrofonnak. Ekkor a kondenzátor-mikrofon csatlakozójában több pöcök van, azt nem lehet dinamikusba dugni és viszont. No ennél lustább a terepi hangos, sem ideje sem energiája nincs arra, hogy azon szöszöljön melyik mikrofonhoz milyen kábel kell. Van nála egy meg egy tartalék, egy rövid és egy hosszabb és ez a kettő legyen jó mindenre, ne kelljen százféle kábelt cipelni helyről helyre.

És itt jön a kérdés: hogyan menjen a tápfeszültség be a mikrofonba plusz drót nélkül. Erre a szimmetrikus jelvezetési mód, a „kétdrótacsőben” módszer ad lehetőséget. A két belső vezetékre, és itt ez a fontos, hogy egyformán mind a kettőre kapcsolja a pozitív végét az energiának, az árnyékolásra meg a negatívot. Azzal, hogy a két jelvezeték egyforma magasságra emelkedik el a nulla feszültségszinttől nem zavarodik meg a hangrezgés apró jeleinek jövés-menése, ahogy az tápfeszültség nélkül a nulla szinten is létrejött ugyanígy folytatódik a magasban is. A mikrofontestben pedig egy okos kis alkatrész leszedi ezt a tápfeszültséget a vezetékről és átadja az elektronikának, hogy az abból fűtsön magának. Ez a megoldás lehetővé teszi tehát hogy ugyanaz a három érintkezős csatlakozó alkalmas mindkét mikrofontípus kiszolgálására. És ezért fatomtáplálás a neve az eljárásnak, mert a negyedik tápfeszültség-drót láthatatlanul azaz fantomként, a másik kettő potenciáljának együttes felemelésével van jelen.

Ennyi az elmélet és akkor a nagybetűs élet szabályai:

A fantomtáplálásnál nagyon fontos a jó, tiszta és végig szimmetrikus kábelezés. Ha valami kosz, rossz csatlakozás, közbeékelt átalakító vagy elosztó doboz miatt nem egyforma a két belső ér feszültségszintje, akkor borul az energiaáramlás és nem fog működni a rendszer. A 48 volt az 48 000 milivolt a hangjel meg olyan 3-30 millivolt körüli nagyságot jelent.  Hatalmas recsegésnek, mennydörgésnek hallik a tápfeszhiba a fejhallgatóban.  Általánosságban az a mikrofon alkalmas erre a táplálásra ami hárompines XLR csatlakozón át közlekedik a külvilággal.  Tovább olvasva még itt ezen az oldalon ki fog derülni, hogy mi is ez az XLR.

Szabványok alakultak ki, a 48 Voltos feszültségszint a leggyakoribb, de van más rendszer is. A kamera oldalán a tápfeszültséget a mikrofoncsatlakozó melletti kis kapcsolóval lehet ki-be kapcsolni. A kapcsoló felirata általában +48, 48, 48V vagy PH, PH-ON (phantom on ugye angolból). A kameragyárosok azzal is keserítik az ember életét, hogy az audio menübe teszik a MIC POWER ON/OFF menüpontot, ha nem szól a hang, akkor érdemes itt kutakodni. És van olyan kamera is ami nem ad ki tápot magából. Ilyenkor egy okos kis dobozkát kell beiktatni a mikrofon és a kamera közé ami általában egy 9 voltos blokkelem energiájából csinál 48 voltos tápot a mikrofon felé, a másik oldalán meg kijön a szimmetrikus hang a kamera felé.

Ha olyan kondenzátor-mikrofonunk van aminek a nyelében van az elem, akkor annak van egy on-off kapcsolója is. Célszerű on állásban tartani ezt a gombot felvételkészítés közben... Az ilyen mikrofonok közül azok amik XLR-csatiban végződnek gyakran elfogadják a külső fantomtáplálást is. De ekkor célszerű kivenni az elemet belőlük, mert hang ugyan van, a mikrofon működik, de a két energiaforrás dulakodása időnként furcsa neszezésként, rejtélyes suhogások, percegések, pattanások formában, amolyan „fantomos” szellemjárás hangként jelentkezhet a hangfelvételen.

És ugyanígy ha dinamikus mikrofont dugunk a kamerára akkor célszerű kikapcsolni a tápot, mert az elmélet szerint működnie kell és működik is a rendszer a megtápolt dinamikussal is, de plusz hibalehtőség ha van egy kicsi érintkezési elégtelenség az szellemjáráshangként ráül a felvételre, míg kikapcsolt tápnál nem.  Egy nagyobb érintkezési hiba meg akár károsíthatja is a dinamikus mikrofont.  Jobb a békesség alapon tehát ha dinamikus akkor mic power off.

A 48 voltos érték ingadozhat valamennyit. A +10–20%-os eltérést általában mindegyik mikrofon tolerálja (52–42V) de létezik olyan nagy áramfelvételű példány is ami nem indul be, néma marad ha kehes kicsit a táp. A legtöbb tápos mikrofon halkabb lesz, vagy megzajosodik ha csökkenni látja a tápfeszültséget.

A kicsi és a nagy azaz mic/line dolgai

Kezdetben volt a dinamikus mikrofon. Nem ő az első, van az a szénmikrofon, meg a szalag-mikrofon, meg még pár egzotikus darab, de egyszer csak azon kapta magát a hangos világ, hogy ez a dinamikus a legegyszerűbb, meg az ár-érték aránya is jó, ezért ez lett a legelterjedtebb. Ebből viszont az a nagyon kicsi, mikrofonszintű, 1-30 millivolt nagyságú jel jön ki. Minden olyan berendezés amit arra szántak, hogy mikrofon jelét fogadja az ezt a szintet várja, ezen erősít egy jó nagyot, hogy a továbbiakban hallgatni, hangszóróba küldeni, rögzíteni lehessen azt. Jöttek azután ezek a kondenzátor elvű mikrofonok, ezekben már ott az elektronika a mikrofon testben, elvileg nincs akadálya annak, hogy már ott a mikrofonban felerősítsék ezt a jelet valami erősebbre, de nem teszik. Pontosan azért, hogy megmaradjon a kompatibilitás: ha egy berendezés oldalán egy csatlakozóra azt írták, hogy MIC IN, akkor ott azon a lyukon át a történelmileg szabványosodott apró kicsi szinten mehessen, menjen be a jel. Annyi az engedmény, hogy a technológiailag lehetséges maximumig azért elengedik a jelnagyságot. Ha már ott van egy elektronika a mikrofontestben belül, akkor az lehetővé teszi, hogy mi mondjuk meg mekkora jel jöjjön ki az adott hangossághoz. Az elmondható, hogy a kondimiki nagyobb jelet ad mint a dinamikus, érzékenyebb annál. Így az kisebb erősítést igényel a feldolgozás során, a nagyobb jel az utazás közben relatíve kevesebb zavart szed össze.

De egyszer megérkezik a mikrofon jele valahova és ott jól feldolgozódik. Összekeveredik másik mikrofonok jeleivel, effekt- és dinamika-processzorok útvesztőin halad át ahol már nem célszerű tartani ezt a kis szintet, mert akkor továbbra is rettegni kell a környezet zavaró erőtereit. Ezért az első adandó alkalommal a mikrofon jelét felerősítik az úgynevezett vonali szintre. Ez egy szabvány, pongyola megfogalmazásban másfél voltos jelnek is szoktuk mondani, egy kb. 1000-szeres erősítésről van szó. Forgatási gyakorlatban ha hangmixer kimenetéről kap jelet a kamera, mert koncertfelvétel a munka tárgya vagy egy hangos ember (a vállán egy hordozható kismixerrel) intézi a hangos ügyeket, akkor érkezhet meg vonalszinten a 1500 – 4000 millivoltos hangjel az 1-30 millivoltos mikrofonszint helyett. Ez lórúgás a mikrofonérzékenységhez képest, ezért kapcsolóval kell kiválasztani a kamera oldalán, hogy az mire számítson. A nem kamerák oldalán általában külön dugó a mic és külön a line bemenet. És itt lehet hibázni: ha a lórúgás érkezik a mikrofon bemenetre akkor torz lesz a jel, ha mikrofonszint érkezik a vonali szint helyén akkor meg a nagy csend lesz az amit rögzít a gép.  És értelemszerűen a line bemenetre nem lehet fantomot küldeni, mert minek, oda olyan forrást dugunk ami megoldja a maga energiaellátását.

Ennek a vonalszintű jeltovábbításnak is létezik szimmetrikus és aszimmetrikus módja. Ha tehetjük, a berendezések és csatlakozók megengedik, akkor a szimmetrikus módot preferálja a jó hangos, mert természetesen az a zavarvédettebb, üzembiztosabb mód.

Eddig az elmélet és akkor lássuk hogyan iparosodott ez az elmélet a gyakorlattá, azaz milyen lyukak vannak a kamera oldalán?

Az XLR, a csatlakozótraktor

A komoly hangász ezek szerint három érintkezős csatlakozót használ egy csatornányi analóg hang jelének továbbításához.  Valamikor az irodatechnika középkorának vége felé, úgy a reneszánsz hajnalán xeroxozásnak nevezték a fénymásolást.  Az elsőnek taroló fénymásológép gyártójának neve terjedt el igeként a köztudatban.  Ugyanígy a legelterjedtebb két gyártó neve(i) miatt ezt a csatlakozót nevezik cannon-nak, neutrik-nak.  A szemfüles olvasó fenn a weboldal header-képén már olvasta a NEUTRIK feliratot az ott díszelgő csatlakozó közepén.  Így keletkeznek a ragadványnevek ebben a szakmában.  Hivatalosan tehát XLR csatlakozó, XLR-dugó az anyakönyvi neve az eszköznek, és ők egy házaspár, mert XLR-3F és XLR-3M a nevük.  Itt kezd a dolog hasonlítani a Csillagok háborújára (C3-P0 meg az a másik...).  A névben a hármas az érintkezők számát, az F mint Female (=csajszi), az M mint Málé akarom mondani Male (=pasi) jelentést hordoz.  Ahogy a 220V-os konnektornál is van iránya a dolgoknak úgy itt is.  Az erősáramnál mindig a mamából jön a táp és az éhes dugó szívja azt magába.  Egyszerű érintésvédelmi oka van ennek, a papa két pöckét könnyű megérinteni.  Legyen az tehát takarva a másik szoros ölelésében akkor amikor feszültség alatt van éppen.  A hálózati hosszabbító kábel két vége nem egyforma egyik vége dugó a másik aljzat.  Azaz egyik vége papa a másik mama.  Nos ugyanígy az XLR csatlakozások világában is létezik ilyen irányítottsága a dolgoknak: itt a papából jön a jel és a mama fogadja be azt a jelet.  Egy kábel két végén is párban, az egyik végen papa a másikon mama csati lóg.  A legnagyobb haszna ennek a toldhatóság, rövid a zsinórod, toldd meg egy másikkal.  200 m-es kábelhosszig ezt büntetlenül megteheted egy átlag broadcast mikrofonnal, nem lesz semmi baj.

 A csatlakozón belül az érintkezőket számozzuk: 1-2-3 de nem a körforgás sorrendjében, hanem az egyik szélső az 1, erre kötjük az árnyékolást, vele szemben a másik szélső a 2. ez a kétdrótacsőben drótpár fontosabbik drótja, és a kettő között van a 3. pin a drótpár másik tagjának.  Az alsó képen látható kábelvégi mamát dugjuk a mikrofontest alján a papába.  Jól látszik, ahogy a robusztus fémházak egymásbacsúsznak, ezzel is zárva, toldva a Faraday-kalitkát.  A mama oldalán ott a rugós arretáló pöcök, ami a véletlen kicsúszást hivatott megakadályozni.  Igazi atombiztos erős traktor ez a csatlakozók gépszínében, viszonylag ritkán esik meg gyakorló hangmérnökkel az a szégyen, hogy ez az érintkezés legyen az üzemzavar okozója.  Előbb szakad a kábel, minthogy egy XLR feladná...

A Nagy Jack, a kétszínű

Sokak szerint nem broadcast, szerintem meg igen. Ez a csati található az összes elektromos gitár oldalán, évtizedek óta ilyenen át jön ki a villanyhúr hangja a nagyvilágba. Ha azt a gyűrődést kibírja amit ott a színpadon kap a hangszer akkor az nyugodtan nevezhető broadcastnak. Mert álláspontom szerint attól professzionális egy cucc, hogy üzembiztos: ami elvárható tőle, ami benne van a specifikációjában az minden körülmények között megvalósul. És ezt Jack pajtás már bebizonyította. Vannak korlátai ezt tudni kell róla és akkor nincs harag. Chopperrel senkinek nem jut eszébe lakókocsit vontatni, de ennek ellenére ez az osztály egy nagyon kellemes közlekedési eszköz tud lenni a maga nemében. Amit nem szeret a Jack, ha fantomtáp egyenárama megy át rajta, meg az igazán kicsi mikrofon-szinteket. És sokan gyártanak csatlakozót, de nem mindenkinek sikerül: csak néhány gyártó termékeit szeretjük. A Faraday-kalitka csak akkor záródik, ha az egész csati fémből készül. A műanyagházas termékek gagyik, rámarkol az ember és azonnal brummog a mackó a hangszóróban.

Fajtáit tekintve lehet két- illetve három érintkezős. A két érintkezőnél egyértelmű, hogy csak „egydrótacsőben”, azaz aszimmetrikus kapcsolat valósítható meg vele. A három érintkezős fajtánál már kétesélyes a dolog. Vagy két csatorna, a sztereó left-right-ja megy át rajta aszimmetrikusan, vagy egy jel megy át rajta a „kétdrótacsőben”, 2+árnyék, azaz szimmetrikus módon. A pineket itt nem számozzák,

hegye – a gyűrű középen – csöve, azaz TIP – RING – SLEEVE, T-R-S, TRS

vagy

hegye – csöve, TIP-SLEEVE, T-S, TS az elnevezés rendje.

(sleeve = ujj, kabátujj értelemben) A cső, a sleeve a Faraday-kalitka toldása, folytatása, mindig arra kötik az árnyékolást és a hegyén, illetve a gyűrűn megy a jelvezeték. Csatlakozáskor így kerül mélyen, a készülékház alkotta Faraday-kalitkába, védett helyre az érzékeny jelvezeték.  Szokták még 6.3-as (ejtsd: hathármas) Jacknak is emlegetni a Nagy Jacket, ez a cső átmérőjét jelenti, szerintem milliméterben.

A broadcast iparosok, a zenészek általában vonalszintek csatlakoztatására használják, kivétel az emlegetett gitár-hangszedő alkalmazást. Sok nem broadcast mikrofon drótja is végződik aszimmetrikus, azaz T-S csatlakozóban. A Jack nem irányított kapcsolat, a drótvégen szinte mindig papa, a készülékházon mindig mama csatlakozást találunk.

Szimmetrikus jelvezetésnél büntetlenül át is alakítható a TRS Jack XLR Canonná, a Tip – a 2., a Ring – a 3., a Sleeve – az 1. pinre kötendő az XLR csatiban.   A fenti fényképen is ilyen átalakítót mutatok, a szemfüles olvasó már észrevette, hogy a baloldali TS egy XLR-F-mamában, a jobboldali TRS pedig XLR-M-papában végződik a háttérben.  Büntetlenségről beszéltem, ez csak a 3 érintkezőről 3-ra alakításnál érvényes. Ha egy ilyen kétpines 2-ről 3-ra alakító darab is belekeveredik valahogy az átviteli útba akkor veszik minden, a 200 méteres távolság zavarvédettsége, a fantomtáplálás összeomlik, jönnek brummogó mackók és sok más rosszekvű koboldok, mihasznák keserítik a hangember életét.  Azt a célhardvert ami illemtudó módon menedzseli az átmenetet a szimmetrikus és asszimmetrikus világ között, illesztőtrafónak, vagy DI-BOXnak (=Direct Injection) nevezik és külön használati utasítása van: sokszor még elemet is kell tenni bele meg fejfájásmúlasztó kapcsolókat kell kapcsolgatni az oldalán.  3 pinről 2 pinre csak vonalszinten és csak néhány méteres távolságon alakítunk, mondjuk egy effekt és egy erősítő között.  

Egyet mondok, kettő lesz belőle: a Combo csatlakozó

A zenészek szeretik, egy gnóm, egy öszvér...  Az XLR és a Nagy Jack, hát én most nem minősíteném, hogy milyen kapcsolatának gyümölcse. Ugyanabba a lyukba dugható vagy az XLR papa 3 tüskés csatlakozója vagy a hathármas Nagy Jack két vagy három érintketős típusa.  Az ötlet valahonnan onnan jön, hogy a Nagy Jack a kábelvégen mindig papa, az XLR bemenet meg mindig mama. A zenész, vagy inkább a zenész-asszisztense akit úgy egyébként roadnak hívnak nem szeret dilemmázni apró mic/line kapcsolók erdejében. Talál egy inputot oda dug és kész. Mert ha van egy erősítőnek két bemenete akkor a melyik él most kérdést vagy csatlakozón belüli mechanikus tolattyúk intézik valahogy így: ha bedugtad a Jacket az leválasztja az XLR-t, vagy ott a pici pöcök kapcsoló ami választ a két csati között az előlapon, hogy vagy ez vagy az. És ez lehetőség a kezelői, valamint a mechanikus- azaz érintkezési hibára. Ha fennakad a csatlakozó aljzatba épített tolattyú vagy elkoszolódik az recseg, nem szól, vagy elfelejtetted átkapcsolni, belecsapok a húrba és semmi, az migrént okoz. Ha egy csati van akkor nincs dilemma: amit belédugtál az szól.

A bródkaszt iparos meg elbizonytalanodik ha ilyenbe kényszerül dugni, ugyanis az nem egyértelmű egy ilyen csatlakozófelületnél, hogy mögötte a szabványos szimmetrikus jelkezelési protokoll várja-e a jelet.  XLRt látva alapból szimmetrikust gondol az ember, itt meg kettőt lát egyszerre, Jacknél lehet ez is az is.  Szóval ilyenkor támad olvashatnékja a mifajtánknak, holmi kezelési utasítások, manual-féleségek, készülék-doboz feliratok (bal – unbal) árulják el a titkot mire számítsunk. Mert lazán előfordulhat a Jack világban, hogy a ring-érintkezőt egyszerűen lekötik a sleevre, sutba dobva ezzel a szimmetrikus világ zavarvédettségét.  A legfőbb előnye a dolognak az átalakítókábel mentesség mellett a helytakarékosság, a készülékházakon ahogy mostanában mennek össze a dolgok egyre kevesebb felület áll rendelkezésre kapcsolóknak, ki-bejárati lyukaknak. 

Ez a csatlakozó csak bemenetként létezik. Az ügyes mérnök az XLR mama három pinje közötti térrészt használja ki a Hathármas Jack aljzat fizikai megvalósítására. Az XLR papa három pinje között a nagy üresség kell hogy legyen, azt az ürességet a belédugott ellendarab tölti ki, ezért ott nem kivitelezhető mechanikailag a két geometria társbérlete.

És itt van Kicsi Jack!

A Jack család, úgy egyébként tréfás kedvű alakok mokány kis társasága.  Itt van mindjárt Kicsi Jack, vagy Kis Jack, aki ismerősnek tűnik az mp3 lejátszó oldaláról mint füles kimenet.  Nem ő a legkisebb, de a mobiltelefonos játék csatikkal itt ezen az oldalon nem szeretnék foglalkozni.  Már az is egy lélketani gát egy magamfajta filmes-exhangosnak, hogy erről a Kicsi Jackről ipari hangos témában szó esik.  De egy idő után olyan erős lett a szembeszél, oly sok helyen kezdték használni őkelmét, hogy végülis hallgatok az idők szavára.  Tehát Kicsi Jack:  nos ő a nagy átverő mert háromdrótos csatlakozónak tűnik, jól láthatóan három érintkezője van, de nem, ő alapvetően nem szimmetrikus.  Ugyanis ő nem egy mikrofon jelét továbbítja hanem két darab, egymástól teljesen független, egy drótos, azaz asszimmetrikus jelet visz a fülbe, a jobbot és a balt.  Jogos a kérdés ha 2x2 az 4 akkor ez miért 3?  Mert közös a test: odafelé két külön csövön megy a Left és a Right forróvíz előremenő, de vissza már együtt, közös összefolyón jön a fáradtvíz a kazánba (képkavar a köbön, de remélem érthető).  Csak hogy lássuk rögtön az elején, attól mert három érintkezőt látunk még csúnyán átverhet minket a Jack család, de mit is várhat az ember az ilyen vagány, vadnyugati, cowboyféle népektől (ráadásul ezek gyakran öltenek magukra fekete gúnyát, azt meg tudjuk mit jelent MIB-nek, Fekete Ruhás Alaknak lenni a film világában...).

Ugyanilyen Kicsi Jack a DSLR kamerák hang-bemenete is.  És az is asszimmetrikus és két csatorna, a left és right megy be rajta. És csak méregdrága kiegészítőkkel felszerelkezett, felkészült hangember tud értékelhető hangfelvételt készíteni a minijack bemenetű kamerával.  Leginkább úgy, hogy hozzá nem nyúl a kamerához, nem dug bele semmit, hanem párhuzamosan veszi a hangot valami arra lakalmas készséggel (pédául a Zoom H4-re keresnék a gugliban) és majd az utómunkánál mint külön hangfájlt viszi be a kép alá a terméket....  Léteznek kicsi előtét/alátét dobozkák: a mikrofon szempontjából előtét, mert ezen keresztül jut a kamerába a jel, mechanikailag meg a kamera aljára lehet/szokták felcsavarozni a készséget.  És ezek a kiegészítő dobozok oldják meg azt a házi feladatot amit a mini-jack-es hangbemenetek nem tudnak: a szimm-asszim átalakítást, a vonal-mikrofon érzékenység váltást, a fantomtáplálás ki-be kapcsolásást, a felvételi szintszabályzást, és a hangerősség mérését, mutatását.  Van olyan dobozka is ami képes egy denevérciripelésszerű már nem hallható magas hanggal átverni az olyan automata hangerőszabályzós kamerákat amiken nincs kézivezérlési lehetőség.  Beküldi ezt a magas hangot a kamerába ezzel leülteti az érzékenységét egy állandó szintre, és a dobozka oldalán lévő szintszabályzóval így már a tulajdonos dönti el, hogy a ciripelés mellett, ahhoz képest halk vagy hangos jelet akar rögzíteni.  Alapvetően tehát a minjack a fülhallgató csatlakozója CSAK.  Ott is serceg gyakran...  Szóval ez a Kicsi Jack vagy másik nevén 3.5 Jack (ejtsd: háromfeles jack) nem broadcast.  Mondjuk én sem lennék az három feles elfogyasztását követően...

Remove before flight! - azaz a checklist felszállás előtt:

front - rear (F - R): a kamerába beépített vagy a belédugott külső mikrofont akarjuk használni;

mic - line  (vagy pad on - off, és  0, -20, -60): milyen szinten töltjük a jelet a gépbe, a mikrofon az általában mikrofon, a vezeték nélküli vevőkből és hangmixerekből van esély a vonalszintű, erős jelet kapni.  Ha ekkor mic állásban marad a kapcsoló akkor torz lesz/lehet a felvétel.

48V on - off: kéri-e a tápfeszültséget a mikrofon?  Van az úgy, hogy line állásban automatikusan leszedi a tápot a csatlakozóról a gép, tehát hiába 48V on, nincs kinn a táp a dróton. 

aut - manual és ha manual akkor rec-level:  aut - rábízzuk a kamerára a hangerőszabályozást; vagy manual - nekünk kell beállítani a műszer segítségével a megfelelő hangosságot a közelben található LEVEL feliratú tekerőkkel.  Ezek AUTO állásban nem hatásosak.  És az is lehet, hogy menüből low - mid -high érzékenység állítására van csak lehetőség néhány játékkamerán. Tanács, ha a LEVEL gombok 0 és első osztás között állnak és így tűnik jónak a hangosság a műszeren akkor nagy a jel, micről linére célszerű váltani, vagy ekkor kell a PAD -20ra csökkenteni az érzékenységet.  A fülhallgató legyen a fejen, a fülben, mert ott hallatszik ha reccsen a hangos rész.  A jól nevelt filmes amúgy is fülel a felvétel alatt mindvégig, ugyanis ott és csak ott, abban a fülesben hallatszik többé-kevésbé az, ami felvételezésre kerül.