Kelle 100

Kelle Sándor (Jánoshalma, 1913. március 25. - Pécs, 2003. november 22.)

A "Sanyi bácsi" ahogy az itt fenn olvasható, Jánoshalmán született, az elemi iskolát is ott végzi.

1923-29 között a Jezsuita Kalocsai Érseki Főgimnáziumban tanul.

1929-ben az ekkor már három gyermekes család, ahol Sándor a legidősebb fiú, Halmáról Baranyába költözik. Sokáig szerepelt földrajzi helyként a "Kelle tanya" Baranya megye közigazgatási térképén, Ócsárd és Siklósbodony között félúton. A Gugli műholdképén még látszik egy fás, bokros kis sziget a szántóföld közepén, ott állt a ház. Már nem a szülőház, Sándor 16 éves forma kis gimnazista, amikor a szülők itt a Vaskapu puszta melletti földeken kezdenek bele az új családi gazdaság felépítésébe.

A szülőház Jánoshalmán

1929-31 között gimnáziumi tanulmányait Pécsen, a Jezsuita Pius Gimnáziumban folytatja.

1933-tájt, húsz éves korában kitölti az akkor 14 hónapos katonaidejét. És készül a felvételijére, Pécsett, Gebauer Ernő magán-rajziskolájának a növendéke. Majd Pesten, a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa, szakdolgozatát Lyka Károlynál írja. 

A szülők

Fiatal rajz és művészettörténet tanárként, 1938-ban épphogy elkezdi a pályafutását Mohácson a Városi Gimnáziumban (később Kisfaludy Károly Gimnázium), amikor tartalékos tisztként behívják és megy ki a Don-kanyarba. 1942 augusztus 18-án az alegység tisztjét az orosz lövész kiszúrja, megsebesül. Súlyos a sérülés, haslövés. A penicillin előtti időkben azt ritkán élte túl a katona. Több életmentő műtéten esik át a 28 éves főhadnagy. A triázs szabályok szerint előbb a jobb prognózisú sebesülteket látják el, és csak azután dönt úgy Pongrácz Sándor doktor, hogy minden reménytelensége ellenére megpróbálja a hasfal mellett szétrobbant tölténytárak pusztítását ellátni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez még az összeomlás előtt történik, még szervezett a hátország és így Sándor a sebesült-vonattal haza tud kerülni, Pesten lábadozik.

A háború után 46-ban Pécsre költözik, innen jár ki Mohácsra tanítani.  Majd az 50-es évek elején Pécsett, két helyen is tanít, a Szent Erzsébet Leánylíceumban, valamint a Miasszonyunk Tanítóképzőjében, ami azután Teleki Blanka Tanítóképző néven a mai Leövey Gimnázium épületében működött. 1959-től a Pécsi Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanít rajzolást és festést valamint művészeti anatómiát. Az Ifjúság úti épület oldalán a Paulus terasza fölött a falon ma is látható az 1963-ban, Soltra Elemérrel közös művük a Napóra. 1976-ban vonul nyugdíjba. 

Sgraffito (graffito): díszítő eljárás,melyben egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe.

A hetvenes években a Széchenyi téren, a Perczel Mór utca sarkán álló Lóránt palota tetőterében levő műteremlakásban dolgozik. A világháború előtt itt voltak a legnevesebb pécsi fényképészek napfényműtermei. Később a Kolozsvár utcai társasházak egyikének legfelső emeletére, a Művész presszó fölé költözik át a műterem, ez a hely sokkal közelebb van a családi lakóhelyhez. 

Születésének 100+1-edik évében, a hajdani műteremmel szemben, a Széchenyi tér másik oldalán, életmű kiállítást rendezett a Pécsi Galéria. A messzi rokon persze nem ért oda a megnyitóra. Így nem maradt más megoldás, el kellett kérnem a fotográfusok képeit, ezúton is köszönöm Kismányoky Károly, Máy Péter és Tóth Laci fotóit.

A "Kelle fák" és a vízfelszín valahol Mohács környékén

Ez egy emlék-film az emlékkiállításról. Benne azok a jellegzetes csontváz-fák, amelyek mint motívum megihlették a szintén családtag Tamást, akinek a Kelle100 logót köszönhetem. Benne a tusrajzok, ahol néhány a hihetetlenül erős, határozott hirtelen vonal és ott a szigorú pillantás, egy élő szempár... Benne a ceruzarajz, a szénásszekérnél két alak, egyikük az Imre, a középső testvér, aki túlélte a doni összeomlást, az amerikai fogságot, de a málenkij robot és a tífusz már sok volt, ő sajnos nem jött haza a seregből... Benne a Ferenc, a legkisebb öcsi. Az ő kezében a szülőkről készült két ceruzarajz. És az a kék szemű ülő fiúcska is ő, 14 évesen, és ez a Ferenc öcsi ül a körmös traktor nyergében is azon a régi fekete-fehér fotográfián. Benne a horvát tengerpart, a palkonyai pincék ritmusa, pár pötty a tussal, néhány párhuzamos, és ott a majorság, a domboldal. Benne néhány olyan rajz, festmény is, ami nem szerepelt a kiállításon. Én fényképeztem hozzá még pár olyan darabot, ami nálunk lóg a falakon, lapul a fiókok mélyén. Ami itthon emlékeztet minket Sanyi bácsira.

A filmrészleteket Téglásy Ferenc, 1981-es, Katonafotók című dokumentumfilmjéből, valamint az Univ TV, a kiállításon is vetített produkciójából emeltem át. És említésre méltó Beethoven Úr zenéje is, ez a muzsika nem csak a kiállítás megnyitóján hangzott el, Ludwig, és különösen ez a darab gyakori vendég volt Sanyi Bácsi műtermében is... A Prokofjev meg az én egyik kedvencem, különösen ez, a "minden filmzenék atyja", a Nyevszkij kantáta, Eizenstein Jégmezők lovagja filmjéből, filmjéhez írt muzsika, amit Téglásy is használt a Katonafotókban. 

Bal oldalt, a szekér mellett, a három testvér közül a középső, az Imre vasvillával a kezében,

a jobb oldalon pedig a legkisebb, a 14 éves Feri öcsi a modell (1943)

Néhány lendületes vonallal, vonalból mi minden lehet...!

Az életrajzi adatok a családi emlékezetből,

Tüskés Tibor: Műteremben címmel, a "Baranya Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya" kiadásában 1978-ban megjelent riportkötetére támaszkodva, 

valamint Aknai Tamás a kiállításra készített tanulmányából valók. 

https://www.art.pte.hu/sites/www.art.pte.hu/files/files/menuk/muveszetis...