Szent Erfém werk

Úgy tűnik, szeretem a zenét, a zenészeket, a werk-hangulatot… most épp a Magyar Rádió 8-as stúdiója. A valamikori Stúdió 11 székhelye. Ott hátul a dob-fülkék, hangszigetelt kis vattaszobácskák a nagy vattaszobában. A hangasztal mögött Buczkó Gábor az MR sokat látott, tapasztalt hangmérnöke.

A zengő-hangtérben pedig a Szent Efrém férfikar, a vokális keleti-egyházzene magyarországi námbervánja. A film kicsit lassabb, nyugodtabb folyású. Hajlamos vagyok én vágáskor pörögni, de itt most nem. Az volt a szándék, hogy lássuk: az ami oly könnyednek látszik a színpadon, vagyis az, hogy a kórus csak úgy lazán odakeni a hangzatot a koncerten, nos oda azért kemény munkával jut el a földi halandó.

Az elején megy a lazaság, poénkodás, de nézd a hangmérnök arcát: hova állt a zenész, akarom mondani az énekes, hol a szája, a hang forrása ugye, ahhoz képest hol kell lennie ebben a hangzó térben a mikrofonnak, milyen messze van a két szomszédos torok tőle, azok mennyire hallatszanak majd át… szóval ő nem poénkodik, ő már keményen benne van a melóban. Jön a próba, az első: benne a taps. Ami sokkal hangosabb és amúgy egy nagyon arrogáns hanghullám az énekhez képest. Ha a torok mellett van, akkor szétveri a vokált. Lenn kell tapsolni derékmagasságban. Az már messzebb, kijjebb van a mikrofon érzékenységi mezőjéből (karakterisztikának mondaná a mérnök).

Úgy kb a filmidő harmadik percrére kialakul a hangozós felvételezős technika, rábólint a hangos, meg a kórus két füle is, innen már az énektechnika lesz a főszereplő. És nézd az arcokat: most már nincs röhögés, illetve van, de akkor már vállalhatatlanul a málnásba keveredett a medvekar. A közönség előtti koncerteken is, az első nekifutás az a teremé: ott a publikummal telt zengő hangtér hőmérséklete, páratartalma, elnyelési tényezője változik az úri közönség beengedésével, és ezt ki kell tapasztalnia a zenésznek, hangosítónak, hiába volt előtte a sound-check, a zenekari-, hangosítási beállás. Itt a stúdióban még kell egy kis beéneklés is, meg itt most hallják először, hogyan is dobja vissza a fal, a kis szoba a hangot.

A kórus legfőbb füle Tóth Peti, a szakállas basszus tűpontosan meghall minden anomáliát. És nekifutnak újra és újra. És megint húzza az a fránya tüske a medvebundát, csak belegabalyodunk újra azokba az indákba, körbemegy a karon a kié lesz a következő baki szelleme… A mérnök úr is somolyog a pult mögött, de nem szól: tudja, hogy tudják.

És újra, és újra, hogy azután a hatodik perctől már azt halljuk, amiért jöttek: maga a hangfelvétel szólal meg.

Hát ilyen ez a werkfilmezés. Ami nem látszik, a végén Gábor még masteringelt a soksávval, effekt is került rá pici, az már hangos utómunka, rokona az én nonlineár editálásomnak. Ha valaki, hát én tudom, hogy fontos része ez a dolognak, de a magányos hangmérnök egerészése az már nem olyan érdekes képtanilag.  Az már egy másik film sztorija kell legyen.

Szerettem csinálni.