Gőzmozdonyok, avagy Cseke Laci bácsi és a bátaszéki 424-es

azaz egy gőzmozdony, a 009-es pályaszámú a legendás 424-es sorozatból. Ébred téli álmából, felkészítik a hatósági kazánvizsgálatra, nyomáspróbára, felfűtik és indul a Balatonra vontatni a nosztalgiavonatokat. A bátaszéki fűtőház azóta már rég elbontott telephelyén, valamikor 1988 tájékán.

Volt nekem egy Uher 1000-es riportermagnóm. Tulajdonképp emiatt lettem tévés. Mert ezen a magnón volt egy úgynevezett pilot bemenet, ami a filmes kamera motorfordulatszámát rögzítette a szalagra a hasznos riporthang mellé. Olyan hangfelvételt tudott készteni a kis szerkezet, ami később, az utómunka során szinkronozható volt a filmszalaghoz. Jó kis diákmunka volt: egyetemi éveim alatt emiatt hívtak filmes forgatásokra hangozni, szaladni az operatőr után a nyakamban ezzel a kis szerkezettel, tartani a pecabotot a végén a mikrofonnal. No ez volt az én „mozgóképkészítés füstöm”, ez csapott meg anno azokon a forgatásokon.

Akkoriban a MÁV bérház mellett laktunk, onnan jártam az egyetemre. És ott a Mártírok útján abban a szomszédos Vasúti Bérházban lakott a Cseke Laci bácsi, egyike azon Vezér Uraknak aki még hajtott vaspályán gőzmozdonyt, így természetesen 424-est is. Volt tehát a magnó, és volt az ifjú, a médiát még csak kóstolgató fiatal tévésgyerek, és volt Laci bácsi, aki mesélt…. Videófelvételt akkor mi nem készítettünk Laci bácsiról, az akkoriban úgy volt, hogy a dollárboltban, német márkáért vettünk a 20 perces vidókazettákat a U-Maticba, és valamelyik egyetem oktatástechnikájától, vagy valami városi tévétől béreltünk hozzá felvevő-, vágó-gépet. Drága volt a kazetta is, a gép bérlet, a vágó-óra is, órányi beszélgetés rögzítéséhez nem volt pénzünk, lehetőségünk. Ez a kis Uher meg ott lógott a vállamon, így hát „csak hangban” mentünk át beszélgetni a Vezér Úrhoz. A riportot hangszalgon megvágtam otthon, és vágóidőt spórolva, a kész hanganyaggal mentünk ezzel a filmmel, muszterrel mi akkor Szekszárdra, valami tévés helyre utómunkázni.

Szaporodnak itt a filmkellén ezek az „elsők”, „Opus 1”-ek. Ez is egy első. Tulajdonképp a tudománytörténet, művészettörténet, a tankönyvek is sokszor ilyen sorba rendezések, kronológiák. Lehet ez is egy megközelítési módja a dolognak. A mérföldkövek. Valahol itt a filmkellén is mintha írtam már volna valahol, nem az a fontos, hogy ki volt az első, hanem az, hogy ki csinálta először jól. Az, hogy sikerült-e jól csinálni, azt majd az utókor ítélete mondja meg. Ide azért került fel, mert előkerült, és még találtam olyan működő képmagnót ami képes volt a régi szalagot lejátszani. Meg így pár év után azt veszem észre, egyre inkább egy életút szemelvényeivé válik ez a „Vigyázat, mozgókép!” rovat. És egyben valamiféle, a szerzői jogok miatt szűrt, deformált portfólióvá is persze.

Életem első szerkesztő-riporteri, rendezői munkája. Azóta is, munka közben, nagyon sokszor eszembe jutnak Laci bácsi gondolatai. A gőzös abban különbözik a modern villamos gépektől, hogy ott a fűtő-vezető között ha nincs összhang akkor nem megy a gép… akárcsak a mozgóképes stábban. Ha gyorsvonat akkor, élvezzük a száguldást. Ha unalmas teher, akkor főzünk, játszunk a technikával, vagy nézzük a nyulakat a határban, keressük benne a szépséget… mint a tévés munkahelyeken: hol piszok gyorsan telik a vágóidő, hasítunk, mert összejött, jó az ötlet, jó lett a muszter. Máskor meg ügyelet, várjuk a meccs végét mert kell az eredmény. Olyan pontos órám volt, hogy aszerint kelt föl a Nap: ha az megállt, akkor sötét maradt… mert: „rendesnek köll lenni!” … no erről tud a médiás sokat: mekkora inspiráció a határidő, az adásidő. És adásra mindig elkészül…

A riportot én készítetten, a film vágója meg az operatőre két, akkor még fiatal tévés szakember és az, aki cipeli a U-Matic rögzítőt az operatőr mögött, rakja a lámpát oda, ahová mondják, meg néha belekotyog, hogy mit vegyünk fel, (rendez talán?) no az vagyok én.

Itt a képen nem én, nem mi vagyunk, a cucc és a szakemberek életkora az ami hasonlít. Külön vállon a kamera, a technikus vállán meg a rögzítő, a kettő között olyan hüvelykujjnyi vastag kék slagon megy a jel a magnóba. Érdekesség, hogy külön egy akksi a kamerában, egy másik meg a rögzítőben. A dróton csak a jel ment. A technikus szintezte a hangot és futott az operatőr után, ügyelve arra, nehogy megfeszüljön az a kábel, nehogy belerántson a svenkbe... 

És akkor most meg itt van ez a 16:9. Hogy minden lejátszón normálisan látszódjék, no meg azért is, hogy a friss mai nézőmnek is legyen fogalama néhány olyan dologról, ami a múlt századi látóknak még természetes emlék volt, hát szélesvásznúsítottam az eredeti kópiát.