• mozgókép készítési alapismeretek
• videó • vágás • üzemtan
• hangmérnöklés • vágáselmélet

A plán, a framing azaz a képkeretezés tudományáról

Ez egy újabb rendszertani fejezet, ami a képek törzs-osztály-faj besorolásáról szól.

Tehát néhány szó a kompozíció méretéről, az ábrázolat nagyságáról, arról, hogy mekkorát keretez be a kamera a való világból.  Azaz néhány szó a plánméretekről és a látószögről.  Ez a téma is gumicsont, sok helyütt írnak róla és csak azért került be ide is, mert valamilyen szinten az a törekvés, hogy ezen az oldalon legyen minden együtt ami a téma alapozásához kell.  Vágászatról szól a fejezet, definiálni kell tehát a munka tárgyát.

A totál az amiben minden totálisan (=teljes egészében) benne van. No és akkor mi is az a minden.  A meghatározáshoz az ábrázolat tárgyát és a történet/jelenet egyéb körülményeit együtt kell figyelembe venni.  Valahol itt ér véget a hangos és videós fejezetekre jellemző természettudományos szemlélet kerek precicitása ami persze nem baj csak tudni kell, hogy itt kezdődik az a világ ahol az 1+1 az majd látni fogjuk akár 3-at is jelent(het).

Ha például ahogyan azt már megtették előttem filmesek, turisták sokan, a Gellért hegyről alapoptikával (olyan látószög mint az emberi szemé, no nem a vízszintes 180° hanem az az aktív rész amit például egy átlagos szemüvegkeret keretez, ahol éleslátás is van nem csak mozgásérzékelés) lenézek a Duna hidakra az egy totál, noha a fél város nincs a képen, mert az épp a kamera háta mögött van.  Vagy most a századik évforduló kapcsán: ha a Titanic csőrétől a farkáig benne van a képben a nyílt vízen akkor az természetesen totál.  De amint a hajóhídról nézünk az orr felé az alapobjektív közepes látószögével az is totál, ha a jelenet a horgonyfedélzeten játszódik pedig a hajótest nagyobb része a hátunk mögött van.  Mert a totál egyrészt attól totál mert teljes képet nyújt az objektumról, másrészt meg attól, hogy a cselekmény helyszínét mutatja teljes egészében.  Nem kell a két feltételnek együtt teljesülnie.  A Gellért hegyi példánkban a „valahol a városban” érzet (következő snitt egy épület nem-biztos-hogy totálja), a hajón meg a horgonyfedélzeten bámészkodó utasok jelenete az ami miatt ez így alakul.  Tovább bonyolódik a képek rendszertana ha most ennek a horgonyfedélzet totálnak az előterébe belép az elegáns kapitány.  Ami eddig totál volt az most háttérré nemesedik és azzal, hogy emberalak lett a kép fő motívuma egyszerűbbé válik a rendszertani leírás is.  Attól függően, hogy hol vágja el a képhatár a szereplő testét aszerint kap nevet az így megszülető új plán.  Ha a kapitány teljes alakos a képen akkor a nagytotálból lett egy kistotál, ha csak a feje érkezik meg a képbe akkor meg az a plán jön létre amit mindenki ismer: a premier.

Premier az ugye elsőt jelent.  Talán a franciák nevezték így az arcközelit mutató képkivágatot.  Ők osztották fel három tartományra a lehetséges képméreteket és ezek közül a legfontosabbnak, az első számúnak, a premier plánokak az arcközeli plánokat ítélték, amit magyarul közeli plánoknak nevezünk. (angolul: close-up shot, CU)   A Krisztina festette női alakot elcsúfító vastag fekete vonalak az elnevezéshez tartozó alsó képhatárt mutatják.  Úgy kell elképzelni, hogy a kép alsó szélét ültetjük a vonalakra.  A képkeret többi szélét nem rajzoltam be, érzésem szerint ezt az ábrát zavarossá tenné a sok extra vonal, illetve a ma már jellemző sokféle oldalarány.  A plánok felső képhatára tehát valahol a fej fölött húzódik kicsivel, ahogy mifelénk mondják "kis levegővel a konty fölött", ez a levegő talán egy fejnyi magasságot jelent a tágabb kivágatoknál, de inkább kevesebbet.  A közeli és a szuperközeli plánoknál már bele is vág a kontyba a felső képhatár.  Szuperközelit természetesen adhatunk egy kézfejről, kabátgombról, bármiről, azért választottam a teljesalakos festményt alapnak, hogy lássuk a plánok egymáshoz való viszonyát/arányát.

A totál és a közeli közötti tartomány az iménti terminológia szerint a második plán, no ezt így még embertől nem hallottam szájon át kiejteni, ennek a félközeli a magyar megfelelője, de a szaknyelv itt átvette az eredeti „szekond” kifejezést én inkább így hallom beszélni a nagyokat.  Én annak idején az ½ nevezőjében lakó kettes segítségével memorizáltam, ezek a szekond plánok (angolul: medium shot) az így-úgy félbevágott (mondom ½be vágott) alakok kompozícióit fedik le.  A még nem közeli, de már nem totál, már vágva van a szereplő.   

A totál és a szekond között van egy magányos lakója a törzsfának, ez az úgynevetett amerikai plán.  Ez a pisztolyrántó snitt, valahol térd környékén vág az alsó képhatár, hogy egyszerre lássa a jó néző a villanó tekintetet és a pukkanó pisztolyt.  A plán nagyszerűen tovább él napjaink televíziózásában, a helyszíni tudósításokat lezáró „...a híradót Vagány Koppány tudósította Szakály-Hőgyészről.” típusú bejelentkezések szinte mind ebben a plánban készülnek, mert még elég nagy a tudósító alakja a csatornalogót hordozó mikrofongallér és a hozzá tartozó arc felismeréséhez és körülbelül ugyanakkora hangsúlya van a háttérben lévő dolgoknak, így hozva a jelen vagyunk, itt vagyunk, csak nekünk, csak itt, csak önöknek életérzést.

Az amerikai plánt magányosnak tituláltam az előbb, a többiek még tovább finomodnak mint a hadnagyok a seregben (alhgy, hgy, fhgy):

A tágastól a szűkebbek felé haladva tehát: óriás-, nagy-, kistotál, majd következik az amerikai, bőszekond, szekond, szűkszekond, a közeli (egy teljes arc), szuperközeli (ahol egy látószerv, egy óraszámlap, egy csengőgomb, egy lobbanó gyufafej kitölti a képmezőt).  Mondjuk ennek a weblapnak a headerképe (a színes billentyűzetről készült kép az oldal tetején) az egy szuperközeli.

 

Az objektív látószöge

A dolog vizsgálatához vegyük elő a szokásos sokaság-vezető példáink egyikét.  Áll a karnagy az ő kórusa előtt.  Ha nagy látószöggel viszonylag közelről fotografáljuk, akkor a háttérben sokan látszanak, a mélyélesség is nagy az objektív tulajdonsága miatt, a kép valóban a kórus és a karnagy címet viseli. 

Ha a karnagyról ugyanezt a plánt messziről adjuk egy kislátószögű (tele) optikával, akkor a háttérben csak néhány fej marad, és a lencse mélyélességi tulajdonsága miatt lehet életlen a háttér.  Ez a kép már csak a karnagyról szól.  A háttér épp csak annyi, hogy definiálja emberünk foglalkozását, igen ott előtte valami kórusnak integet.

 

A kamera magassága

Itt van két kép: ugyanaz a fényképezőgép, az optika, a világítás, de nekünk itt most az a legfontosabb, hogy ugyanaz a plán, és mégis mennyire más.  Pedig ez csak egy öreg mikrofon - se szeme, se szája, se kifejező tekintete, semmi arcjáték.

Alapvetően három

alsó – normál – felső

gépállást különböztetünk meg.  Fontos, hogy a magasság meghatározásánál az ábrázolt objektumhoz viszonyítunk, úgy ahogy azt plánok sorba rendezésénél tettük.  Nem az operatőr szemmagassága az irányadó.  Ugyanis hiába emeli a feje fölé a kamerát az operatőr egy templomtorony tövében, attól az még alsó gépállás marad.  És ugyan fotografálhatja a saját szemmagasságból a gyerekeket egy óvodában, az bizony felső gépállás lesz a vágóasztalon.